2015. június 12., péntek

5. fejezet

Már a buszon ültünk a kolesz felé tartva amikor épp egy benzin kútnál lerobbant a buszunk, nagyon élveztük főleg Anették, be nem állt a szájuk persze én meg Áron bedugtuk az MP3-ba a fülhallgatónkat mivel két csatlakozási dugó volt könnyen megoldottuk. 10 óra körül újra el tudtunk indulni és közben én el aludtam Áron vállán.
- Hé Kata kicsim megérkeztünk! rázogatta a vállam.
- Hmmm??? néztem félkómásan amit ő valószínűleg élvezett, mert nagyon vigyorgott.
- Megérkeztünk itt vagyunk a kolesznál!
- Hány óra? egyenesedtem ki és akkor vettem észre, hogy a többiek már éppen szállnak le a buszró.
- Fél 11 van ! segített felállni majd elindultunk a többiek után én oda mentem Luna-hoz és Ervin-hez Áron meg Gergőékhez. Tanár úr elmondta, hogy ki kivel lesz egy szobába sajnos én egyedül leszek, mert Luna-t Ervin-nel osztották be a három pláza cica addig nyavalygott amíg nem engedte meg, hogy egy szobában legyenek Áron Gergővel van az ikrek ketten. Tomi Márk és György is egy szobában voltak. Gondoltam megkérdezzem tanár urat, hogy nem-e lehetnék-e a lányokkal egy szobába de nem engedte.
Felmentem a szobámba és az egész hátra lévő délelőttöm, azzal ment el, hogy csomagolok ki. Mikor úgy véltem, hogy már készen vagyok gondoltam fel megyek Facebook-ra hátha Vivi és Ádám fent vannak, mert akkor összehozok egy találkát azzal a céllal, hogy én is ott leszek de nem, mert mindennél jobban szeretném, hogy összejöjjenek.
Direkt csináltam erre a célra egy csoportot ahol 3-an vagyunk benne hál' az égnek mindketten fenn voltak.
Én: Sziasztok kérdezni akarok tőletek valamit! :)
Dávid: Mond!
Vivi: Kíváncsi vagyok rá! ;)
Én: Már végeztem a pakolással és gondoltam úgyis ti ketten is fenn vagytok Pesten találkozhatnánk és akkor elmehetnénk 3-ban valahova! :)
Dávid: Én benne vagyok úgyis régen láttam Vivit! ;)
Vivi: Oké én is benne vagyok:) Igen Dávid én is régen láttalak :D
Én: Oké, akkor 2-kor az V. kerület játszóterén tali! :D
Dávid? Addig is sziasztok ! :) ;) :* <3 
Vivi: Sziasztok :* ;) <3
Én: Sziasztok! :D <3 <3 <3
Mikor kiléptem gondoltam átnézzek Áronékhoz, mert gondoltam úgyis végeztek már a pakolással és beülhetünk volna egy büfébe vagy egy kávézóba.
Épp mentem be de még nem álltak neki semminek a bőröndök ki sem voltak nyitva a fiúk meg az ágyon ülve videó játékoztak.
- Sziasztok! Bejöhetek? kérdeztem az ajtóból.
- Persze gyere csak kicsim! Áron az ágyán feküdt hanyatt és nézte a fiúkat, hogy hogyan bénáznak. Én lefeküdtem mellé és a mellkasára hajtottam a fejem nem kellett sok és be is aludtam.
Mikor felkeltem láttam, hogy Áron valamilyen képeket nézegetett és töltött fel Facebookra.
- Mit csinálsz?
- A gólya tábori képeket töltöm fel!
- Megnézhettem?
- Persze! felém forditotta a laptopot és végig néztük a nem tudom hány db képet:
Én és Luna:
Luna, én és Ervin:

Én és Áron :










- Szerintem ez lett a legjobb! adtam egy puszit az arcára majd feltápászkodtam az ágyról és átsétáltam az én szobámba, perze csak addig amíg átviszem a laptopom, Áron furcsán nézzet rám, de én csak visszafeküdtem mellé és bekapcsoltam a gépem.
Ezzel telt el az egész nap míg a többiek játszottak mi vagy filmet néztünk vagy aludtunk......



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése