Egy hónap telt el a suliból de már most kikészít. Ne értsétek félre nem az órák hanem Anették folyton nyávognak meg mindig 3-an akarnak lenni és senkivel nem akarnak csoportba lenni meg Anett folyton rámászik Áronra de mindig úgy hogy én látom.Áron persze mindig elküldi valami melegebb éghajlatra.
Jah igen Áron mostanában furcsán viselkedik de nem tudom miért, amikor meg felhozom a témát mindig eltereli másra meg az utóbbi időben nagyon keveset vagyunk együtt vagy folyton Gergő-kel van vagy Anett rajta csüng vagy dolga van. Persze Luna-ék folyton biztatnak, hogy nem lesz semmi gond meg baj . Ha nem Luna-kal lógok mostanság, akkor Ádámékkal olyan rendesek és aranyosak a haverjai meg persze viccesek bírom őket. Tomi is egyre többet van velem mint a haverjaival.
Egyik nap gondoltam elmegyek sétálni, mert unatkoztam persze Áronnak megint közbe jött valami de nem mondta el, hogy mi, mivel már egy kicsit lehűlt a levegő így rendesen felöltöztem:
Ezt vettem fel megint, mert a kedvenc színeim benne vannak. Egy közeli parkban járhattam amikor nevetést hallottam hátra fordultam és akkor Áront láttam meg egy lánnyal? Mi ez ?? Áron megcsalt volna ?? Lehetetlen !! Képtelenség !! És de mivel a szemem láttára megcsókolta a lányt és a keze még fel is csúszott a pólója alá mármint a lánynak és amikor abba hagyták fel is ismertem azt a lányt akivel nem rég smárolt Anett volt az. Sejtettem, hogy van valami, mert Anett nagyon de nagyon rajta csüngött.
Én oda mentem és lekevertem Áronnak is meg Anettnak is egy pofont. Mindketten nagy szemekkel nézett de nem érdekelt sírva elfutottam és a koleszig meg sem álltam viszont mikor futottam fel a lépcsőn későn fékeztem így neki mentem Tominak de nem foglalkoztam vele befutottam a szobámba és ráfeküdtem az ágyamra nem később bejött Tomi basszus elfelejtettem magamra zárni az ajtót de már úgy is mindegy .
- Hé Kata mi a baj?? simogatta a hátam így próbált megnyugtatni.
- Áron! csak ennyit tudtam mondani.
- Mi van vele?? Bántott??
- Lelkileg igen sétáltam a parkban és megláttam, ahogy Anettel smárol! ültem fel és töviről hegyire elmeséltem mindent neki nem tudom miért de tudtam, hogy enne meg bízhatok.
Nagyon sokáig ott volt velem és beszélgetünk viszont éjfél körül már elment, mert késő volt meg aludnom kell ezt mondta......
Eldöntöttem, hogy holnap nem megyek suliba beteget jelentek, mert nem akarok találkozni Áronnal meg Anettel de főleg Anettel nem, mert megint lekeverek neki csak most ököllel ..
Ezekkel a gondolatokkal aludtam el az éjjel vagyis próbáltam mindegy 2 óra környékén elfogott az álom és reggel kipihenten keltem vagyis majdnem mivel nagyon elkapott a hányinger, így gyors kifutottam a wc-re és kijött belőlem minden.
Ezzel a képel köszönök el tőletek.......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése